Tizennegyedike.

"Egy ajándék éppen annyit ér, amennyi szeretettel kiválasztották."

Lassan egy éve az idő kezdett megszűnni számomra, tudtam, hogy halad hol lassabban, hol gyorsabban nem törődve az én igényeimmel, de tizennegyedikén tűnt fel csak igazán, hogy valóban megállíthatatlanul haladnak a percek. Minden másodpercnek súlya lett, minden perc és óra számítani kezdett, s teljesen biztos voltam benne, hogy ez csak Louisnak köszönhető. Elvégre miatta figyeltem folyton az órát, mert tudtam, hogy újra jön értem, hogy egy újabb napot töltsünk együtt. Újra hallani kezdtem az óra ketyegését és érezni a napok múlását.

Jóleső borzongással árasztott el valahányszor visszaemlékeztem a tegnapi nap élményeire. Örültem, hogy Louis barátai elfogadtak, s Harryt sem vakította el a betegségem iránti aggodalma. Bátran bohóckodott, dobált a levegőben, ha szemtelenkedtem vele és nem féltett úgy, mintha porcelánból lennék. Louis már hajlamos volt átesni a lótúloldalára, amit csak annyival magyarázott, hogy olyan kicsinek és törékenynek tűnök, hogy kiváltom belőle.

- És ma mi a program? – kérdezte Lana szórakozottan, miközben lehalkítva a tévét felém fordult, ahogy észrevette, hogy dél körül kiténferegtem a szobából. Elképesztően letudott fárasztani egy-egy nap, s ezt egyre inkább éreztem fizikailag.

- Elrángatom Louist vásárolni, mielőbb megveszem Bennek és Amynek az ajándékokat annál jobb – magyaráztam, hiszen emlékeztem ígéretemre, amit a két kicsinek tettem. Noha tudtam, hogy én már kevés eséllyel leszek mellettük valamit azért akartam venni nekik, valamit, ami majd rám emlékezteti őket hosszú évek múltán is.

- Képzelem mennyire fogja élvezni – nevetett Lana, noha nem úgy tűnt, hogy kicsit is sajnálná a fiút.

- Elvileg szeret vásárolni – ellenkeztem, hiszen tudtommal mindegyik fiú szerette, illetve elviselte, ha éppen egy délutánt a plázában kellett töltenie.

- Hát rendben – hagyta rám unokahúgom, majd újra Spongyabob felé fordult, míg én lezuhanyoztam és elkészültem, hogy egy újabb napot töltsek el Louis Tomlinson társaságában. – Nem eszel? – kiabálta el magát Lana, mikor feltűnt neki, hogy a konyhát csak annyi időre környékezem meg, míg iszok egy-egy pohár vizet.

- Nem vagyok éhes – hárítottam az ajánlatot, s bár láttam szemeiben, hogy nem tetszik neki válaszom inkább szó nélkül hagyta a dolgot és engedte, hogy újra utamra induljak.

- Mit szólnál este egy kis filmezéshez és csajos estéhez? – kiabált még utánam, mikor a cipőmmel bajlódtam.

- Jól hangzik – villantottam felé egy mosolyt, majd végleg elbúcsúzva tőle kiléptem a hideg időbe Louis mellé, s bezárva az ajtót újra vigyorral az arcomon üdvözöltem a fiút.

- Mi újság? – kérdezte, mikor ajkaink elváltak, s ő hajlandó volt pár lépést hátrálni, hogy ne kenjen fel teljesen az ajtóra.

- Semmi – ráztam meg a fejem. – Veled? Még mindig fáj a fejed? – kérdeztem, s alig bírtam visszatartani a nevetésem, mikor visszaemlékeztem a fiú ügyetlen találkozására a tálcával, amit Danie próbált félre tenni az útból. Szegénykém ügyesen lefejelte azt.

- Nem kaptam rá puszit – panaszolta, miközben megkerülve az autót ő is beült mellém, s még mindig várakozóan bámult rám.

- Ó te szegény – mosolyogtam továbbra is gúnyosan. – Remélem azért nem lettél ennél is ütődöttebb.

- Ezt még visszakapod, Kim – nevetett fel szavaimon, miközben végül feladóan beindította a kocsi motorját, s a legközelebbi pláza felé vette az irányt. – És van valami elképzelés? – kérdezte utalva, hogy mégis mit akarok a két unokatestvéreimnek venni.

- Nincs – ráztam meg a fejem. – Gondoltam te biztosan tudsz segíteni.

- Ezt értsem úgy, hogy gyerekes vagyok? – kérdezte megjátszott felháborodással, mire engesztelően közelebb bújva hozzá apró puszit nyomtam arcára.

- Egy nagy gyerek vagy – javítottam ki.

- És ez zavar? – kérdezte, mire megrázva a fejem felnevettem, s próbáltam eme feltételezést messzire elüldözni Louis fejéből.

- Dehogyis! – mondtam. – Imádom ezt is benned – ismertem be, mire elégedetten elvigyorodott, s hozzám közelebb lévő kezét az enyémre helyezve összefonta ujjainkat.

- Akkor megnyugodtam – vigyorogta elégedetten, mire csak felnevettem és inkább az útra koncentráltam.

Ahogy haladtunk a város közepe felé a forgalom egyre nagyobb lett, az autót szinte magába szippantotta a Londoni élet velünk együtt, miközben a járókelőket figyeltem. Sokan már télikabátba és sapkába rejtették tagjaikat a hideg ellen, amit teljesen megtudtam érteni. Az idő napról napra lehűlt, s biztos voltam benne, hogy egy újabb hideg tél elé nézünk.

Igazából kicsit féltem Louissal ennyire nyilvános helyre menni, hiszen biztos voltam benne, hogy nem ússzuk meg ezt a délutánt a rajongóik nélkül. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fogadnak majd engem a barátomról álmodozó tinédzserek, s legfőképp azt nem tudtam, hogy érdemes lenne-e titkolni kapcsolatunkat vagy sem.

- Minden rendben? – kérdezte Louis, miközben megszorította kezem, ahogy feltűnt neki eltűnődött arcom.

- Persze – biztosítottam efelől, majd követve mozdulatait én is kiszálltam a kocsiból, hogy az oldalán meginduljak a hatalmas épület felé.

Idejét sem tudtam, hogy mikor voltam vásárolni, ráadásul a sok embertől is teljesen elszoktam az utóbbi pár hétben. Kellett egy kis idő, míg megszoktam a körülöttem lévő nyüzsgést, miközben próbáltam kiigazodni gondolataimon, s eldönteni végre, hogy mégis mit akarok venni a család legfiatalabb testvérpárjának.

- Játék bolt? – kérdezte Louis segítőkészen, gyerekesen felcsillanó szemekkel, miközben bólintásom látva meg is indult velem a színes kirakatú üzlet felé. Pöttyös labdák, plüssök és autók pihentek az üveg mögött, amikre egy futópillantást vetettem és bevetettük magunkat a rengeteg játék közé.

- Ben mit szeret? – kérdezte Louis, s látszólag nagyon nehezére esett, hogy ne vizsgáljon meg mindent közelebbről.

- Gondolom a fiús dolgokat, mikor legutoljára voltam náluk teli volt apró játékautókkal a szobája...

- Wum-wum – vigyorodott el a fiú a hangutánzás közepette, s el is tűnt a fiús dolgok állványai között.

Sejthettem volna, hogy ez Louissal nem lesz olyan könnyű dolog, mint ahogyan vártam. Talán egy órát is eltöltöttünk a boltban minden nyomogatható plüsst és robotot kipróbálva és kiélve leggyerekesebb vágyainkat is, ami ilyenkor elérheti az embert.

- Most mondd, hogy nem aranyos! – nevettem fel a sárga macira mutatva a legfelső polcon, amit sajnos már nem értem el.

- Szerintem az jobb – makacskodott Louis a sarokban lévő hatalmas labdára mutatva.

- Így sosem jutunk a végére – sóhajtottam, miközben karon ragadva a fiút elköszöntünk az eladóktól és végre újra tudtunk uralkodni magunkon.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el egyes dolgok között, miközben a hatalmas épületben járkáltunk fel-alá, olykor-olykor megtorpanva Louis rajongói miatt, akik rendszerint megkérdezték, hogy mi közöm is van imádott sztárjukhoz.

- Egy barátom – mosolygott rám megnyugtatóan Louis, mire hálásan viszonoztak tekintetét és próbáltam nem foglalkozni a vegyes impulzusokkal, melyeket az őt körülvevő lányoktól kaptam.

Tényleg örültem, hogy Louis ezt mondta, mert így nem kérdezősködtek többet rólam, kértek közös képeket, autogramot majd tovább is álltak, hogy mi is folytathassuk a vásárlást.

- Valami olyat akarok nekik, amitől emlékezni fognak rám – osztottam meg gondolatom a fiúval, miközben az egyik ékszeres kirakatát vizsgáltam.

- Nem azt mondtad, hogy Amy szeret balettozni? – kérdezte Louis, miközben az egyik karlánc medáljára bökött. Az ezüst láncon két halvány rózsaszín balettcipő pihent egy hangjeggyel és kulccsal. Ahogy rápillantottam az apró ékszerre egyből Amy mosolygós arca és naivan csillogó szemei jutottak eszembe. Beleszerettem.

- Ez tökéletes! – lelkesedtem, s meg sem várva a fiút berontottam az apró boltba, hogy megmutatva az eladónak a karláncot megkérjem, hogy rakja félre, amíg jobban körülnézek máshol is.

- Zseni vagyok – állapította meg Louis. – Mindig tudtam!

- Ebben nem kételkedem – helyeseltem hagyva, hogy egoja még inkább mellkasát feszítse, amíg én a medálok között nézelődtem. Valami fiúsabbat akartam, mint például egy dögcédula.

- Ez? Szerinted? – kérdeztem Louist, elvégre mégiscsak fiú volt ő is.

- Harry és Zayn oda lennének érte! – mondta. – Amúgy tényleg jó, de ők hordanak ilyet – magyarázta, s nekem ennyi elég volt. Csak remélni mertem, hogy Ben ebben hasonlítani fog valamelyik fiúra, miközben kifizettem a két ékszert és a táskám biztonságos mélyére süllyesztettem őket.

- Akkor most gyere! – csúsztatta kezét az enyémbe pár pillanatra, amíg kivezetett a boltból, hogy megfelelő irányba igazítva kövessem őt egy hatalmas, méregdrágának tűnő üzletbe. A kirakatban öltönyök és elképesztően elegáns női ruhák sorakoztak.

- Mit is keresünk itt? – kérdeztem meg a fiút. Nem kicsit éreztem magam kellemetlenül egy olyan puccos üzletben.

- Nem sokára lesz egy díjátadó – felelte, de ettől nem lettem okosabb.

- És? – kérdeztem.

- És te eljössz velem! – döntötte el.

- Tessék? – képedtem el. – Mikor? Minek? Mi? - jöttek a kérdések teljesen fölöslegesen, szerintem az arcomon minden érzelem tisztán olvasható volt ötlete iránt.

- Nézd, mondtad, hogy szeretnél egyszer eljönni egy koncertünkre, hát mostanában nem lesz koncertünk, de itt fellépünk – magyarázta. – Különben is, Liam is viszi Daniet, Perrie is ott lesz a Little Mixel...

- De nekem nincs olyan ruhám, ami illene egy ilyen alkalomra – ellenkeztem.

- Ezért is vagyunk itt – felelte egyértelműen, látszólag hajthatatlan volt.

- És mert szerinted van nekem ennyi pénzem rá? – néztem körbe a gyönyörűbbnél gyönyörűbb és drágábbnál drágább ruhákon.

- Szerinted hagynám, hogy te fizesd? – kérdezett vissza.

- Nem Louis! – ellenkeztem újra. – Nem engedem, hogy ennyit költs rám!

- De miért? – lepődött meg. Úgy tűnt fel nem fogható számára, hogy ezzel kapcsolatban egy lánynak bármi kivetnivalója legyen.

- Mert én ezeket nem tudom semmivel sem viszonozni – magyarázkodtam, egyre inkább kellemetlenül éreztem magam, s legszívesebben kifutottam volna a boltból. Hogy lehetnek ilyen ötletei?!

- Nem is kell! – vágta rá. – A barátnőm vagy, tehát teljes lelki nyugalommal hordozhatlak a tenyeremen! – mondta ellenkezést nem tűrő hangon, miközben kezét újra az enyémbe csúsztatva húzott maga után a ruhák közé.